2011. szeptember 24., szombat

Nem tudom a naplemente.

De nem ám, mert épp jön felfelé.

Kísértet

Ja, nem, mert az én vagyok, amilyen sűrűn járok ide mostanság.
Akkor kísérlet.

Nemrég azt játszottam, hogy szépen, egyenes gerinccel, mosolyogva róttam a belvárost és direkt kerestem az emberek tekintetét - bár szűkítettem őket, a tipikusan "mitnézee'köccsög"-szinten lévő embereket kihagytam - figyeltem a reakciókat. Nem számoltam azokat az embereket, akik társaságban voltak, pl. két barátnő széles jókedvvel.
Érdekes volt: bár csak becsült adatokat mondok,
- 90% körül volt, aki vagy észre sem vett, mert leszegett fejjel, savanyúuborka arckifejezéssel ment, vagy csak sztondultan bámult
- 5% volt, aki zavarba jött, hogy miért vigyorgok, elkapta a tekintetét és úgy ment tovább, mint savanyúuborka
- 3-4% volt, akin látszott, hogy "fogékony" és elindult mosolyra a szája, de szigorú önuralomról téve tanúbizonyságot, csak nem mosolyodott el
- 1-2% volt, aki vagy magától mosolygott, vagy szépen visszamosolygott, szemlátomást csak az én mosolygásomra reagálva

Kicsit gáz ez az eredmény szerintem.
És most kórusban:
"Én vagyok a zöld uborka és sosem mosolygok!"