2012. november 13., kedd

Na most akkor...
Ha már itt vagyok, írok ide is egyet, olyan régen volt már.
Ez itt a második dicső Londoni turnus első és remélhetőleg nem az utolsó bejegyzése.
Mint kiderült, elismert kvalifikáció nélkül nem nagyon kapkodnak utánam a munkaközvetítők

Ez meglehetősen cudar helyzet.
Ja és ha már a helyzetről beszélek, akkor talán illene jobban körbeírni:
Június 2.-án megérkeztem, lett is egy remek szállásom legalább kettő, de lehet hogy több (vagy kevesebb) egérrel megosztva, de nem nagyon zavartuk egymás köreit, viszonylag kultúráltan éltünk egymás mellett és nem piszkították össze az algás fiókomat. (Ezt a kifejezést akkortájt tanultam)

Továbbá most látom, hogy nem fogok mindent leírni egy nekifutásra, mert annál hosszabb a sztori.
Az első 3 hét viszonylag csendesen telt, küldözgettem az önéletrajzokat, több-kevesebb sikerrel - itt a "több" azt jelenti, hogy felhívtak.

Kis összehasonlítás az otthoni és az itteni munkakeresésről:
- A hirdetések itt annyiból jobbak, hogy többnyire odaírják, hogy mennyit hajlandóak fizetni egy adott pozícióra - otthon mindenhol "versenyképes" a fizetés. Egy pont Angliának.
- Itt sokkal több a releváns hirdetés, nyilván több a munka, de a rájuk eső munkanélküliek száma is nagyobb, legalábbis úgy tűnik. Nem jár pont.
- A "vidéki" állások is ígéretesnek hangzanak és azokból egyértelműen több van. Még egy pont Angliának.

Most itt meguntam az összehasonlítást, meg több szempont nem is jut eszembe, a meccset lezárom, Anglia nyert 2:0-ra.
Meg úgy általában befejezem most, mert megyek aludni, legközelebb folytatom.
Búcsúzóul egy kép, megérkezésem napjáról:

2011. szeptember 24., szombat

Nem tudom a naplemente.

De nem ám, mert épp jön felfelé.

Kísértet

Ja, nem, mert az én vagyok, amilyen sűrűn járok ide mostanság.
Akkor kísérlet.

Nemrég azt játszottam, hogy szépen, egyenes gerinccel, mosolyogva róttam a belvárost és direkt kerestem az emberek tekintetét - bár szűkítettem őket, a tipikusan "mitnézee'köccsög"-szinten lévő embereket kihagytam - figyeltem a reakciókat. Nem számoltam azokat az embereket, akik társaságban voltak, pl. két barátnő széles jókedvvel.
Érdekes volt: bár csak becsült adatokat mondok,
- 90% körül volt, aki vagy észre sem vett, mert leszegett fejjel, savanyúuborka arckifejezéssel ment, vagy csak sztondultan bámult
- 5% volt, aki zavarba jött, hogy miért vigyorgok, elkapta a tekintetét és úgy ment tovább, mint savanyúuborka
- 3-4% volt, akin látszott, hogy "fogékony" és elindult mosolyra a szája, de szigorú önuralomról téve tanúbizonyságot, csak nem mosolyodott el
- 1-2% volt, aki vagy magától mosolygott, vagy szépen visszamosolygott, szemlátomást csak az én mosolygásomra reagálva

Kicsit gáz ez az eredmény szerintem.
És most kórusban:
"Én vagyok a zöld uborka és sosem mosolygok!"

2011. június 18., szombat

Rég volt, tán igaz se volt...

...hogy utoljára firkáltam ide. De most megint.
Az éjszakai busz vezetője ma azt mondta nekem, hogy hosszú utazás áll még előttem.
Milyen igaza volt.

2011. április 18., hétfő

OFF

Szabadnap, tíraríra!
Na most az van, hogy egy elég gáz vasárnapot sikerült zárni.
Vasárnap nincsenek ENNYIEN!!!
De ezt úgy látszik, a tisztelt vendégeknek senki nem mondta el.
Kicsit hosszú kimaradás, meg egy-két sürgető email után végül egy újabb bejegyzés, pezsgődurranások, ihaj.
Szóval az történt, hogy múlt héten, úgy emlékszem szombaton a főnök behívott az irodába, hogy sajnos nem tud tovább alkalmazni hétfőtől, merthogy a bárpultos munkához lassú vagyok.
Nem haragudtam rá, mert igaza volt.
Szüljön sünt.
Nade. Jól visszamentem hétfő, többek közt a borravalómért, valamint, hogy megkérdezzem, hogy ugyan már, ezt biztos nem gondolta komolyan, ok, hogy bárpultos sose lehetek már (haha), de esetleg mint runner biztosan tudnék igen jó szolgálatokat tenni.
Megegyeztünk, hogy pénteken este hétkor kezdek, kajákkal kell fel-alá rohangálni, gyilkos egy meló.
Kezdve azzal, hogy folyamatosan éhes vagyok, és akkor egy egész tálcányi illatozó husival az orrom alatt kell rohangáljak egész éjszaka.
És pontosan tudom, hogy a puhányok képtelenek megenni ennyi kaját és a hulladékba megy nagy része szegény steak-eknek.
Minden egyes tálcát külön meggyászoltam.
Holnap (alvás után) folytatom, mert már megint hajnal öt óra van és nem szeretek arra elaludni, hogy csiripelnek a csiripek.
Tegnap is, délelőtt 11 körül arra kellett ébrednem, hogy bontják a szomszédnál az állványzatot.
folyt. köv.

2011. április 6., szerda

Tisztán

Csak egy gondolat

Indulásom napja

csúnya szürke-felhős nap volt. A repülés

legelején eszembe jutott valami, iszonyú éles felismerésként

hasítva tudatomba, valami amit sajnos időről-időre elfelejtek, pedig nem

szabadna és bár szeretnék eszerint élni, néha az a kis hülye egóm, az aktuális

sértettségem-fáradtságom, pillanatnyi rosszkedvem más útra csal és elfedtet mindent.

Tisztán emlékszem, ahogy felszálltunk, éreztem a nyomást a gyomromban, néztem ki

az aprócska ablakon, figyeltem, hogy megy össze a világ alattam. Egyszer csak a

szürke felhőréteg beborított mindent, semmit nem lehetett látni, majd pár perc

múlva ragyogó világosság lett, fent a szikrázóan kék ég, alant a hófehér

felhők végtelenbe nyúló tajtékzó tengere, a légkondicionáló

ellenére is kellemesen melegít a Nap és

a gondolat maga:

A felhők felett mindig süt a Nap.

2011. március 31., csütörtök

Kicsit meg vagyok csúszva...

Kálmánka az Angus Steak House kötelékében
(folytatásos teleregény)
4., 5., 6. és 7. befejező rész
Vasárnap-Hétfő-Kedd-Szerda
Mint a címből is látható, kicsit elcsúsztam, mert szombat volt az utolsó bejegyzés, ma meg már szerdai nap volt, úgyhogy most így minden egyben, röviden:
Szóval az történt...
...hogy drága őrmesterem eltávozott szabadságra, így vasárnaptól kezdve hivatalosan egyedül voltam a bárpult mögött ÉS azóta csak egy pohár esett áldozatomul.
A vasárnap kivételével sikerült felvennem a ritmust, csak néha nőtt fejemre a rengeteg pohár, meg sörcsapolás, meg ilyesmik. Ehhez azért tudni kell, hogy amikor a borospoharat kiveszem a gépből, akkor azt meg is kell polírozni, ami undok egy meló, főleg, ha sok pohár van. Vasárnap, amikor nagyon sok volt a mosatlan pohár, a kedves kollegina, név szerint Caroline, egy kedves-aranyos francia lány bejött és segített a tennivalókban.
Nem tudom, hogy hogy csinálja, de én vért izzadva, kapkodva próbálok úrrá lenni a káoszon, bejön és sitty-sutty, rendbe tesz mindent, lecsapol 3 sört és kiviszi...
Egyébként pedig mindenki kedves és aranyos, segítőkész, tök jó, igazi csapatmunka folyik, bárki szívesen segít, ha épp fogalmam sincs, hogy a Martini Rosso-t milyen pohárba kell tölteni és hogyan szervírozni. Szóval tetszetős, csak az éjszakai buszon veszem észre, hogy hopp, de elfáradt a lábam...
Ja.
Vasárnap elkéstem. Kettő percet. Szóvá tették, többen is. Ez van. Azóta nem késtem.
A hétfő az különösebb történés nélkül elmúlt, megkaptam reggel a ledolgozott 16 órám után járó borravalót, ami jól esett, valamint közölték, hogy szerdán 10:30-ra mennem kell a fő-étterembe, merthogy. Ez alapból remekül hangzik, amikor jó esetben is egy órát utazom, 4-kor alszom el...
Mindegy, egyszer van ilyen.
Kedden bementem a HSBC bankba, miszerint én bankszámlát akarok, de izibe ám, különben.
Rendben van, csak egy lakcímigazolást kértek, ami van a főbérlőtől, az NI levelezés is erre a címre jön, szóval szerintem elégséges volt. Szerintük nem. Úgyhogy be az étterembe, a manager írt nekem lakcímigazolást, azzal az volt a baj, hogy a cég nem a HSBC-nél van.
Van viszont ú.n. Passport-számla, amit úgy hirdetnek, hogy ha csak most jöttem Angliába, és semmim nincs, olyat akkor is kaphatok.
Hát nem.
Ahhoz Magyarországi közüzemi számla kell. Nyilván mindet elhoztam...
Újfent étterem, a managerrel megbeszéltük, hogy ezek hülyék, majd tanácsolta, hogy menjek a Barclays-hez. Elmentem. fél óra múlva a kezemben volt a bankszámlaszámom...
A munkából nem késtem el, szépen adtam mindent, ami kell, remek volt, tanultam sok szép újdonságot. Állítólag teljesen halott volt a nap. Valamint, záráskor észrevettem hogy az italraktárban egy söröshordó szétfolyt. Illetve csak a tartalma, de cefet büdös volt.
Aludtam vagy négy órát és ma (szerdán), bementem a head-office-ba és hivatalosan is eladtam magam az Angus Steak House-nak.
Utána Primark, vettem még két szép fekete inget (már 5 van), mosni nincs időm. Utána vissza az étterembe, kajáltam, majd elmentem a Nemzeti Galériába, ahol láttam sok szépet (Climt és társai). De arra rájöttem, hogy azt sok nap alatt, apránként kell megnézni. Mert máshogy nincs rá idő.
5-kor kezdtem a munkát, azzal, hogy felmostam az italraktárat és lehúztam a wc-n mindent. És közben Kornélra gondoltam, hogy ő vajon milyen gyorsan csinálná ezt meg.
Végezetül a manager rám zárta az éttermet, csak amikor nagyon sípolt a riasztó, akkor jutott eszébe megkérdezni, hogy ott vagyok-e még.
Hazajöttem, bitang éhes vagyok, 5 perc múlva alszom. Nahát ennyi.
Azt hiszem kész, maximum holnap javítok rajta, ha nem tetszik.
Vége a negyedik, ötödik, hatodik és hetedik befejező résznek.

Jó éjszakát, illetve jó reggelt! Kinek mi...