2012. november 13., kedd

Na most akkor...
Ha már itt vagyok, írok ide is egyet, olyan régen volt már.
Ez itt a második dicső Londoni turnus első és remélhetőleg nem az utolsó bejegyzése.
Mint kiderült, elismert kvalifikáció nélkül nem nagyon kapkodnak utánam a munkaközvetítők

Ez meglehetősen cudar helyzet.
Ja és ha már a helyzetről beszélek, akkor talán illene jobban körbeírni:
Június 2.-án megérkeztem, lett is egy remek szállásom legalább kettő, de lehet hogy több (vagy kevesebb) egérrel megosztva, de nem nagyon zavartuk egymás köreit, viszonylag kultúráltan éltünk egymás mellett és nem piszkították össze az algás fiókomat. (Ezt a kifejezést akkortájt tanultam)

Továbbá most látom, hogy nem fogok mindent leírni egy nekifutásra, mert annál hosszabb a sztori.
Az első 3 hét viszonylag csendesen telt, küldözgettem az önéletrajzokat, több-kevesebb sikerrel - itt a "több" azt jelenti, hogy felhívtak.

Kis összehasonlítás az otthoni és az itteni munkakeresésről:
- A hirdetések itt annyiból jobbak, hogy többnyire odaírják, hogy mennyit hajlandóak fizetni egy adott pozícióra - otthon mindenhol "versenyképes" a fizetés. Egy pont Angliának.
- Itt sokkal több a releváns hirdetés, nyilván több a munka, de a rájuk eső munkanélküliek száma is nagyobb, legalábbis úgy tűnik. Nem jár pont.
- A "vidéki" állások is ígéretesnek hangzanak és azokból egyértelműen több van. Még egy pont Angliának.

Most itt meguntam az összehasonlítást, meg több szempont nem is jut eszembe, a meccset lezárom, Anglia nyert 2:0-ra.
Meg úgy általában befejezem most, mert megyek aludni, legközelebb folytatom.
Búcsúzóul egy kép, megérkezésem napjáról:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése