2011. április 18., hétfő

OFF

Szabadnap, tíraríra!
Na most az van, hogy egy elég gáz vasárnapot sikerült zárni.
Vasárnap nincsenek ENNYIEN!!!
De ezt úgy látszik, a tisztelt vendégeknek senki nem mondta el.
Kicsit hosszú kimaradás, meg egy-két sürgető email után végül egy újabb bejegyzés, pezsgődurranások, ihaj.
Szóval az történt, hogy múlt héten, úgy emlékszem szombaton a főnök behívott az irodába, hogy sajnos nem tud tovább alkalmazni hétfőtől, merthogy a bárpultos munkához lassú vagyok.
Nem haragudtam rá, mert igaza volt.
Szüljön sünt.
Nade. Jól visszamentem hétfő, többek közt a borravalómért, valamint, hogy megkérdezzem, hogy ugyan már, ezt biztos nem gondolta komolyan, ok, hogy bárpultos sose lehetek már (haha), de esetleg mint runner biztosan tudnék igen jó szolgálatokat tenni.
Megegyeztünk, hogy pénteken este hétkor kezdek, kajákkal kell fel-alá rohangálni, gyilkos egy meló.
Kezdve azzal, hogy folyamatosan éhes vagyok, és akkor egy egész tálcányi illatozó husival az orrom alatt kell rohangáljak egész éjszaka.
És pontosan tudom, hogy a puhányok képtelenek megenni ennyi kaját és a hulladékba megy nagy része szegény steak-eknek.
Minden egyes tálcát külön meggyászoltam.
Holnap (alvás után) folytatom, mert már megint hajnal öt óra van és nem szeretek arra elaludni, hogy csiripelnek a csiripek.
Tegnap is, délelőtt 11 körül arra kellett ébrednem, hogy bontják a szomszédnál az állványzatot.
folyt. köv.

2011. április 6., szerda

Tisztán

Csak egy gondolat

Indulásom napja

csúnya szürke-felhős nap volt. A repülés

legelején eszembe jutott valami, iszonyú éles felismerésként

hasítva tudatomba, valami amit sajnos időről-időre elfelejtek, pedig nem

szabadna és bár szeretnék eszerint élni, néha az a kis hülye egóm, az aktuális

sértettségem-fáradtságom, pillanatnyi rosszkedvem más útra csal és elfedtet mindent.

Tisztán emlékszem, ahogy felszálltunk, éreztem a nyomást a gyomromban, néztem ki

az aprócska ablakon, figyeltem, hogy megy össze a világ alattam. Egyszer csak a

szürke felhőréteg beborított mindent, semmit nem lehetett látni, majd pár perc

múlva ragyogó világosság lett, fent a szikrázóan kék ég, alant a hófehér

felhők végtelenbe nyúló tajtékzó tengere, a légkondicionáló

ellenére is kellemesen melegít a Nap és

a gondolat maga:

A felhők felett mindig süt a Nap.

2011. március 31., csütörtök

Kicsit meg vagyok csúszva...

Kálmánka az Angus Steak House kötelékében
(folytatásos teleregény)
4., 5., 6. és 7. befejező rész
Vasárnap-Hétfő-Kedd-Szerda
Mint a címből is látható, kicsit elcsúsztam, mert szombat volt az utolsó bejegyzés, ma meg már szerdai nap volt, úgyhogy most így minden egyben, röviden:
Szóval az történt...
...hogy drága őrmesterem eltávozott szabadságra, így vasárnaptól kezdve hivatalosan egyedül voltam a bárpult mögött ÉS azóta csak egy pohár esett áldozatomul.
A vasárnap kivételével sikerült felvennem a ritmust, csak néha nőtt fejemre a rengeteg pohár, meg sörcsapolás, meg ilyesmik. Ehhez azért tudni kell, hogy amikor a borospoharat kiveszem a gépből, akkor azt meg is kell polírozni, ami undok egy meló, főleg, ha sok pohár van. Vasárnap, amikor nagyon sok volt a mosatlan pohár, a kedves kollegina, név szerint Caroline, egy kedves-aranyos francia lány bejött és segített a tennivalókban.
Nem tudom, hogy hogy csinálja, de én vért izzadva, kapkodva próbálok úrrá lenni a káoszon, bejön és sitty-sutty, rendbe tesz mindent, lecsapol 3 sört és kiviszi...
Egyébként pedig mindenki kedves és aranyos, segítőkész, tök jó, igazi csapatmunka folyik, bárki szívesen segít, ha épp fogalmam sincs, hogy a Martini Rosso-t milyen pohárba kell tölteni és hogyan szervírozni. Szóval tetszetős, csak az éjszakai buszon veszem észre, hogy hopp, de elfáradt a lábam...
Ja.
Vasárnap elkéstem. Kettő percet. Szóvá tették, többen is. Ez van. Azóta nem késtem.
A hétfő az különösebb történés nélkül elmúlt, megkaptam reggel a ledolgozott 16 órám után járó borravalót, ami jól esett, valamint közölték, hogy szerdán 10:30-ra mennem kell a fő-étterembe, merthogy. Ez alapból remekül hangzik, amikor jó esetben is egy órát utazom, 4-kor alszom el...
Mindegy, egyszer van ilyen.
Kedden bementem a HSBC bankba, miszerint én bankszámlát akarok, de izibe ám, különben.
Rendben van, csak egy lakcímigazolást kértek, ami van a főbérlőtől, az NI levelezés is erre a címre jön, szóval szerintem elégséges volt. Szerintük nem. Úgyhogy be az étterembe, a manager írt nekem lakcímigazolást, azzal az volt a baj, hogy a cég nem a HSBC-nél van.
Van viszont ú.n. Passport-számla, amit úgy hirdetnek, hogy ha csak most jöttem Angliába, és semmim nincs, olyat akkor is kaphatok.
Hát nem.
Ahhoz Magyarországi közüzemi számla kell. Nyilván mindet elhoztam...
Újfent étterem, a managerrel megbeszéltük, hogy ezek hülyék, majd tanácsolta, hogy menjek a Barclays-hez. Elmentem. fél óra múlva a kezemben volt a bankszámlaszámom...
A munkából nem késtem el, szépen adtam mindent, ami kell, remek volt, tanultam sok szép újdonságot. Állítólag teljesen halott volt a nap. Valamint, záráskor észrevettem hogy az italraktárban egy söröshordó szétfolyt. Illetve csak a tartalma, de cefet büdös volt.
Aludtam vagy négy órát és ma (szerdán), bementem a head-office-ba és hivatalosan is eladtam magam az Angus Steak House-nak.
Utána Primark, vettem még két szép fekete inget (már 5 van), mosni nincs időm. Utána vissza az étterembe, kajáltam, majd elmentem a Nemzeti Galériába, ahol láttam sok szépet (Climt és társai). De arra rájöttem, hogy azt sok nap alatt, apránként kell megnézni. Mert máshogy nincs rá idő.
5-kor kezdtem a munkát, azzal, hogy felmostam az italraktárat és lehúztam a wc-n mindent. És közben Kornélra gondoltam, hogy ő vajon milyen gyorsan csinálná ezt meg.
Végezetül a manager rám zárta az éttermet, csak amikor nagyon sípolt a riasztó, akkor jutott eszébe megkérdezni, hogy ott vagyok-e még.
Hazajöttem, bitang éhes vagyok, 5 perc múlva alszom. Nahát ennyi.
Azt hiszem kész, maximum holnap javítok rajta, ha nem tetszik.
Vége a negyedik, ötödik, hatodik és hetedik befejező résznek.

Jó éjszakát, illetve jó reggelt! Kinek mi...

2011. március 30., szerda

A tortúra

Kálmánka az Angus Steak House kötelékében
(folytatásos teleregény)
3. rész
Szombat
Tekintve, hogy előző nap megkaptam az utasítást, hogy szerezzek shirt-öt, rendes munkaerőhöz méltóan elmentem a Primark-ba, ahol olcsón lehet mindenféle ruhákat vásárolni, és vásároltam olcsón. 10 fontot sem hagytam ott, vettem négy remekbe szabott ruhadarabot. Két gallérosat, és két gallérnélkülit. Pólót.
Folytattam utamat, boldogan, hogy megvan minden, ami kell, vígan buszoztam tova.
Aztán jött a hoppá, mert a Leicester Square előtt jópár megállóval megállt a busz, közölték, hogy leszállás, mindenkinek.
Túlzottan nem zavartattam magam, mert időm volt rengeteg, a buszról tudtam, hogy sűrűn jár, valamint tudtam, hogy a londoni buszsofőröknek bizony tekintélyük van: ha azt mondják, hogy a busz megáll, akkor az bizony meg van állva.
Forgalmas megálló volt az a bizonyos, sok busz jár arra, jött is a következő, utasok le. Jött a harmadik, utasok le. na itt már kezdett gyanús lenni a dolog, a következő busznál (ami épp az enyém lett volna), odamentem a felszállást-megakadályozó-emberkéhez, hogy most akkor mivan, vagy mi nem van.
Közölte, hogy demonstráció van a Trafalgar téren, le van zárva a minden.
OK, semmi idegeskedés, már úgyis a közelben voltunk, egy kis séta nem árt, idő még mindig több, mint elég.
Megindultam, odataláltam, szépen kényelmesen beértem, még volt fél órám munkakezdésig, cigiztem egyet, majd lementem az öltözőbe, ahol megérdeklődtem, hogy melyiket vegyem fel, a gallérost, vagy nélkülit, mondták, hogy jó leszek így.
Amikor startra készen ott virítottam a szép gallérosban, megjött a manager, rám nézett, majd megbeszéltük, hogy nem T-shirt-öt, hanem shirt-öt kellett volna vegyek, a póló az nem ing, úgyhogy most azonnal menjek el a Primarkba, és vegyek inget.
Na itt már kezdtem ideges lenni, öt perccel négy előtt
A legközelebbi Primark kb. fél óra sétára van.
Viszont a közelben van egy bolt, ahol van mindenféle ruhanemű, benéztem, volt minden, csak fekete hosszú ujjú ing nem (és most direkt mondták, hogy feketét kell vegyek).
Az úr a pokolban is úr, tehát a Regent Street-en elég sok ruhaboltba bementem ingért, volt is, 24.5 fontos belépőárral. Anyukájuk mindenit, nem kell ing ennyiért, szóval séta.
Igen ám, de attól még tüntetés van, ami sok emberrel jár együtt, akik nem sietnek sehova, ott demonstrálnak, ahol éppen vannak.
Úgyhogy átkapcsoltam tank-üzemmódba és húsz perc alatt megérkeztem a primark-ba ahol szintén kétezren, meg még néhányan voltak, úgyhogy most nem álltam neki visszaváltani a pólóimat, hanem gyorsan kitaláltam, hogy ingből melyik lehet a méretem (merthogy felpróbálni azt ugye nem lehet).
Némi segítséggel arra jutottam, hogy 16"-os jó lesz, úgyhogy vidáman türelmetlenkedve végigálltam a baromi hosszú sort a pénztárnál, irány vissza, tanküzemmód, stb.
A manager láttamozta az inget, majd irány a pult, Ligita őrmester szeretettel várt, majd kijelentette, hogy ha leordítja a fejemet, az nem nekem szól, csak neki ilyen a természete. Juppiééé!
A szombati nap az húzós: jönnek-mennek az emberek, vedelnek nyakló nélkül, szegény bartender meg egy pillanatra sem áll meg.
Drága őrmesterem azért megvigasztalt, hogy teljesen halott ez a szombat, alig vannak. Remek. Újfent három poharat törtem össze. Ostoba kóláspohár ezermillió darabra esik szét, ha törik. Mindegy, ezek hivatalosan is bekerülnek az "előfordul, sz*rni rá" kategóriába.
Nekem, zöldfülű bartendernek elég nagy nyüzsgés volt annak ellenére, hogy teljesen halott szombatot zártunk, dehát sajnos nem vagyok képes bal lábbal kitölteni egy nagy pohár bort, amit a hűtő hátuljából kell kivenni. Ez van.
Megvolt a zárás, szépen megtanultam, hogyan kell kávégépet tisztítani, meg rendberakni a pultot, majd indulás haza.
Nade!
Ugyebár demonstráció volt, ezért a köpésnyire lévő Trafalgar térről még húsz percet gyalogolnom kellett, hogy a lezárás miatti első működő megállóba elérjek és pont lekéssem az éjszakai buszt. Nem baj, jön a következő.
Miközben a megállóban álltam, három süldőlány szerelmet vallott, efelett érzett örömömet csak mérsékelten csillapította a felismerés, hogy kb. csak a hulladékgyűjtő tartálynak nem vallottak szerelmet, mindenki másnak igen.
És megjött a busz, felszálltam ügyesen, majd a következő megállóban le. Merthogy, mint mondottam volt, a buszvezető a busz teljhatalmú ura és parancsolója és miután túl sok ember próbált felszállni, majd a felszólítás ellenére sem szállt le az utolsó ember, hős buszvezetőnk leállította járművét és kijelentette, hogy nem megy tovább egy tapodtat se, míg az a bizonyos ember le nem száll.
Na ekkor az egész busz egy emberként felhördült. Magyarországgal ellentétben itt nem a buszvezető volt a felhördülés célpontja, hanem az a bizonyos utolsó ember. Ajtó kinyit, leszálltam, mert meguntam, majd egy perc múlva elhúzott a busz.
Érdemi csere volt, mert a következő buszon alig voltak, így még ülni is lehetett. Alig egy óra alatt hazaértem, és szundi.
Vége a harmadik résznek.

2011. március 29., kedd

Just watch, and learn!

Kálmánka az Angus Steak House kötelékében
(folytatásos teleregény)
2. rész
Péntek
Fél hatkor már ott lábatlankodtam, gyorsan körbevezettek, majd beraktak a bárpult mögé, bizonyos Ligita nevű hölgy mellé, mondván, hogy ne legyek láb alatt, csak figyeljek.
Na ebből az lett, hogy este nyolckor már vígan csapoltam a sört, tudtam a melyikitalhoz melyikpohár egy részét, meg még néhány dolgot, közben erősen figyeltem és próbáltam jegyzetelni, fejben.
Aznap este csak három poharat törtem össze, ill. az egyiket nem én, csak közreműködtem benne. De a törésben szerintem közrejátszott az is, hogy Ligita annyira jó munkásember(nő), miközben egyik kézzel sört csapol, a másik kézzel Coke-ot tölt, közben lábbal nyitja a hűtőajtót, hogy mire leteszi a sört, már be tudjon nyúlni a buborékmentes vízért.
Közben azért tőlem is megkövetelte, hogy tartsam a tempót, amihez ő röpke nyolc év alatt hozzászokott, de nekem teljesen új, azt sem tudom, hogy hol áll a fejem, kapkodok, török Mehemed egyszer látott tehenet.
Ja, az más.
Este kilenckor mondták, hogy OK, befejezhetem, menjek haza, holnap várnak négyre, vegyek magamnak shirt-öt addigra.
A hazaérkezésre nem emlékszem, de összejött, juhuuu, meg ilyesmik.
Vége a második résznek.

2011. március 28., hétfő

Can I speak with the manager, please?

Kálmánka az Angus Steak House kötelékében
(folytatásos teleregény)
1. rész
Úgy egyébként tiszta szívás volt ez a két nap, meg előtte az a bizonyos három óra, szép kifejezéssel élve:
"unpaid trial shift"
magyarra fordítva valami ilyesmi:
"pénzt nem kapsz, meglátjuk hogy dolgozol".
Kórusban: Köszönjük szépen, viszont kívánjuk. Lehet ebédelni
Szóval az úgy kezdődött, hogy a szerdai szép napon Zizivel vállvetve megindultunk a nagy londoni rengetegben és minden egyes amerikai stílusú étterembe bementünk, eladni engem rabszolgának. Nagyon sok helyen közölték velem, hogy "Nem, a manager nincs bent, de hagyd itt az önéletrajzod, és amint kilépsz az ajtón, dobjuk a szemetesbe odaadjuk neki, a kezébe aranyosan.", de a Piccadilly Square-en a TGI Fridays-nál a fiatalember közölte, hogy ugyan a manager nincs bent (ismerős szöveg), de most épp keresnek asztalhozkísérő embert (mézesmadzag), jöjjek vissza holnap.
Nosza úgy is tettem, amikor is beszéltem Őszentségével a managerrel, juhuuu!
Egy perc, huszonhét másodperc alatt hajtott el messzire, de azt legalább udvariasan csinálta.
Következő megálló a 32 méterrel (S Márton kedvéért: 104,98687664041995 láb) távolabb lévő Angus Steak House nevű vendéglátóipari objektum a Leicester Square sarkában, az első ott dolgozó emberkét megállítottam a kommersz szöveggel, miszerint "Can I speak with the manager, please?", magyar fordításban "Hol a főnököd köcsög, megcsaplak!", csak így illendően, angolosan.
Ott nagyjából a szokott dolgokat hallottam, miszerint nincs bent, bla bla bla. De legalább kérdezősködött is, hogy meddig akarok Angliában maradni, tudom-e, hogy ez pörgős hely, stb. Végül abban maradtunk, hogy amint megjön a főnök (egy-két óra), visszahívnak.
Három óra múlva visszamentem merthogy nem hívtak a csúnyák, amikor is megkaptam, immáron a managertől, hogy ok, pénteken várnak arra a bizonyos "unpaid trial shift"-re, 6 órára, legyek pontos.
folyt. köv.

2011. március 26., szombat

Csak gyorsan

annyit szeretnék közölni a Tisztelt egybegyűltekkel, hogy úgy néz ki, dolgozó ember lettem. Persze ez csak pillanatnyi állapot, 10 nap alatt kell minden pengén betanulnom.
Néhány részlet a teljesség igénye nélkül:
  • tudom, hogy mi a "pint of lager"
  • tudom, hogy hogyan különböztetjük meg a sima és a Diet Coke-ot
  • tudom, hogy hogyan kell polírozni a borospoharat
  • tudom, hogy hogyan kell sört csapolni (azt mondjuk régóta tudom)
  • gyanítom, hogy minden nap borotválkozni szívás
Mindezeket (és még nagyon sok mást) röpke három óra alatt sajátítottam el, holnap (ma) laza tíz óra ugyanebből, d.u. 4-kor kezdve.
És csak három poharat törtem el. Az arány egész jó, tekintettel lévén arra a tényre, hogy legalább négyszázat végigtaperoltam.
Kétszer.
Kálmánka álmos, elrakom aludni.