A tortúra

Kálmánka az Angus Steak House kötelékében

(folytatásos teleregény)

3. rész

Szombat

Tekintve, hogy előző nap megkaptam az utasítást, hogy szerezzek shirt-öt, rendes munkaerőhöz méltóan elmentem a Primark-ba, ahol olcsón lehet mindenféle ruhákat vásárolni, és vásároltam olcsón. 10 fontot sem hagytam ott, vettem négy remekbe szabott ruhadarabot. Két gallérosat, és két gallérnélkülit. Pólót.

Folytattam utamat, boldogan, hogy megvan minden, ami kell, vígan buszoztam tova.

Aztán jött a hoppá, mert a Leicester Square előtt jópár megállóval megállt a busz, közölték, hogy leszállás, mindenkinek.
Túlzottan nem zavartattam magam, mert időm volt rengeteg, a buszról tudtam, hogy sűrűn jár, valamint tudtam, hogy a londoni buszsofőröknek bizony tekintélyük van: ha azt mondják, hogy a busz megáll, akkor az bizony meg van állva.

Forgalmas megálló volt az a bizonyos, sok busz jár arra, jött is a következő, utasok le. Jött a harmadik, utasok le. na itt már kezdett gyanús lenni a dolog, a következő busznál (ami épp az enyém lett volna), odamentem a felszállást-megakadályozó-emberkéhez, hogy most akkor mivan, vagy mi nem van.
Közölte, hogy demonstráció van a Trafalgar téren, le van zárva a minden.
OK, semmi idegeskedés, már úgyis a közelben voltunk, egy kis séta nem árt, idő még mindig több, mint elég.

Megindultam, odataláltam, szépen kényelmesen beértem, még volt fél órám munkakezdésig, cigiztem egyet, majd lementem az öltözőbe, ahol megérdeklődtem, hogy melyiket vegyem fel, a gallérost, vagy nélkülit, mondták, hogy jó leszek így.

Amikor startra készen ott virítottam a szép gallérosban, megjött a manager, rám nézett, majd megbeszéltük, hogy nem T-shirt-öt, hanem shirt-öt kellett volna vegyek, a póló az nem ing, úgyhogy most azonnal menjek el a Primarkba, és vegyek inget.

Na itt már kezdtem ideges lenni, öt perccel négy előtt

A legközelebbi Primark kb. fél óra sétára van.

Viszont a közelben van egy bolt, ahol van mindenféle ruhanemű, benéztem, volt minden, csak fekete hosszú ujjú ing nem (és most direkt mondták, hogy feketét kell vegyek).

Az úr a pokolban is úr, tehát a Regent Street-en elég sok ruhaboltba bementem ingért, volt is, 24.5 fontos belépőárral. Anyukájuk mindenit, nem kell ing ennyiért, szóval séta.

Igen ám, de attól még tüntetés van, ami sok emberrel jár együtt, akik nem sietnek sehova, ott demonstrálnak, ahol éppen vannak.

Úgyhogy átkapcsoltam tank-üzemmódba és húsz perc alatt megérkeztem a primark-ba ahol szintén kétezren, meg még néhányan voltak, úgyhogy most nem álltam neki visszaváltani a pólóimat, hanem gyorsan kitaláltam, hogy ingből melyik lehet a méretem (merthogy felpróbálni azt ugye nem lehet).

Némi segítséggel arra jutottam, hogy 16"-os jó lesz, úgyhogy vidáman türelmetlenkedve végigálltam a baromi hosszú sort a pénztárnál, irány vissza, tanküzemmód, stb.

A manager láttamozta az inget, majd irány a pult, Ligita őrmester szeretettel várt, majd kijelentette, hogy ha leordítja a fejemet, az nem nekem szól, csak neki ilyen a természete. Juppiééé!
A szombati nap az húzós: jönnek-mennek az emberek, vedelnek nyakló nélkül, szegény bartender meg egy pillanatra sem áll meg.

Drága őrmesterem azért megvigasztalt, hogy teljesen halott ez a szombat, alig vannak. Remek. Újfent három poharat törtem össze. Ostoba kóláspohár ezermillió darabra esik szét, ha törik. Mindegy, ezek hivatalosan is bekerülnek az "előfordul, sz*rni rá" kategóriába.

Nekem, zöldfülű bartendernek elég nagy nyüzsgés volt annak ellenére, hogy teljesen halott szombatot zártunk, dehát sajnos nem vagyok képes bal lábbal kitölteni egy nagy pohár bort, amit a hűtő hátuljából kell kivenni. Ez van.
Megvolt a zárás, szépen megtanultam, hogyan kell kávégépet tisztítani, meg rendberakni a pultot, majd indulás haza.

Nade!

Ugyebár demonstráció volt, ezért a köpésnyire lévő Trafalgar térről még húsz percet gyalogolnom kellett, hogy a lezárás miatti első működő megállóba elérjek és pont lekéssem az éjszakai buszt. Nem baj, jön a következő.
Miközben a megállóban álltam, három süldőlány szerelmet vallott, efelett érzett örömömet csak mérsékelten csillapította a felismerés, hogy kb. csak a hulladékgyűjtő tartálynak nem vallottak szerelmet, mindenki másnak igen.

És megjött a busz, felszálltam ügyesen, majd a következő megállóban le. Merthogy, mint mondottam volt, a buszvezető a busz teljhatalmú ura és parancsolója és miután túl sok ember próbált felszállni, majd a felszólítás ellenére sem szállt le az utolsó ember, hős buszvezetőnk leállította járművét és kijelentette, hogy nem megy tovább egy tapodtat se, míg az a bizonyos ember le nem száll.
Na ekkor az egész busz egy emberként felhördült. Magyarországgal ellentétben itt nem a buszvezető volt a felhördülés célpontja, hanem az a bizonyos utolsó ember. Ajtó kinyit, leszálltam, mert meguntam, majd egy perc múlva elhúzott a busz.
Érdemi csere volt, mert a következő buszon alig voltak, így még ülni is lehetett. Alig egy óra alatt hazaértem, és szundi.

Vége a harmadik résznek.