3 óra...

... lesz mindjárt, úgyhogy még bőven van idő ontani a hülyeséget, avagy

Hogyan találkoztam az angol királynővel?

Sehogy. Csak láttam őfelségét. Vagy a dublőrét.

Az úgy történt, hogy ravaszul elhatároztam, hogy elmegyek várost nézni. A megfelelő weboldalon utánanéztem, hogy hogyan jutok el a belvárosba, szendvicset készítettem, stb.

Nosza fel is vettem a különleges alkalmakra tartogatott vasár- és ünnepnapi bakancsomat, majd nekivágtam a nekivágnivalónak.

Az első átszálláskor - kis segítséggel ugyan - megtaláltam az orrom előtt lévő jegyautomatát, amire mint kiderült, nem is volt szükségem. Hosszú, izgalmakkal teli utazás következett a 29-es buszon, végignézhettem, ahogy a csinos színes bőrű afrolondoni hölgyemény táplálkozik, gondosan félrekotorva az útjába eső hagymákat, majd a maradékot a feltűnésmentesség igénye nélkül az ülés elé tette. De ez itt nem feltűnő, nagyon sokan így csinálják.

Valahol út közben arra lettem figyelmes, hogy már a nagyon sokadik gitárboltot látom, nagyon rövid távon belül.

Buszról le, visszacaplat, bambul, nyálcsorgat.

Szépek voltak, mindenféle híres és kevésbé híres gitárok, használtak, újak, 150 font, 3500 font, volt ott minden. Meg egy kakukktojás: a szaxofonbolt. És nem, nem olyan szaxofonbolt volt, hanem a hangszer.

Rövid időn belül világossá vált számomra, hogy a Sohoban járok, szimpatikus helynek tűnt: pubok, kocsmák, üzletek, egy részük a helyieknek másik részük a turistáknak.

Találtam egy térképet, majdnem olyan jót, mint amit a GeoX-ban gyártanak, csak ez London belvárosát ábrázolta, volt rajta "You are here" feliratú nagy piros pötty, meg minden. Ennek segítségével viszonylag hamar eljutottam a Piccadilly Circusra, áthaladva eközben a Leicester Square-en, jól körülnéztem világosban is, ezúttal senki nem üdvözölt cicivel, gyalázat, szégyelljék magukat mind.

Leültem a középen lévő kútnál, a tősgyökeres londoniak elnéző mosolyával figyeltem a vadul fényképező japán turistákat, fényképeztem pár százat, majd tovasétáltam.

Egy marha nagy szobornál egy feltűnően széles útnál (kb. mint az Andrássy út, csak emellett park volt) valami kezdett gyanús lenni. Túloldalt újfent találtam egy térképet és jól kiderítettem, hogy tőlem jobbra a messzi távolban ott a Buckingham palota.

Hősies erőfeszítéssel, a szendvicsemet majszolva legyűrtem azt a majdnem 10 perces laza sétát, majd lecsüccsentem egy lépcsőre, nekiálltam cigit sodorni és közben arra lettem figyelmes, hogy a piros jelzésnél áthaladó (ejnye!) turistát megállítja a cefetül kékenvillogó motorosrendőr és szemlátomást tereli hátra.

Jött a következő kékenvillogó, majd egy rendőrautó (szintén kékenvillogó), majd egy egyszerűnek tűnő fekete autó, mögötte újfent kékenvillogó járművek.

És bizony a középső fekete autóban ott ült egy szép rikító ruhában egy idős hölgy, gondolom ő volt a királynő.
Na ennyi volt a címadó sztori, lépjünk tovább.

A Buckingham palotát csak azért nem jártam körül minden oldalról, mert elég nagy, annyi időm nem volt. De sokat megtudtam a palotaőrökről, medvebunda-fejfedőt hord mind, hadtestbéli hovatartozástól függően megfelelő színű sapkadísszel. Télen jó, nyáron hehe.
Szerintem egyébként ez nagyon nem kerek. Mármint a medvebunda-sapi. Úgy volna az igazi, hogy ha a delikvens mindenáron palotaőr akar lenni, akkor bizony menjen és saját puszta kézzel(!) tegye el láb alól a macit (vagy fordítva), majd esetleg a nyúzáshoz kaphat egy bugylibicskát.

Szerintem ez így korrekt. Legalábbis a macival szemben. Mondjuk, hogy felvételi vizsga.
A kedves szülőknek meg majd megmondják, hogy

"Az Ön kisfia nem ment át a vizsgán, igen sajnáljuk, nagyon finom ez az almáspite, van még?"

Kis vargabetű: az előző bekezdésben lévő "almáspite" szót a nyelvhelyesség-ellenőrző eszköz hibásnak találta. Vagy külön írom, két szóba, vagy azt írom helyette, hogy "alváspite".
Nos én ez utóbbit választom:

Alváspite.

folyt. köv.