2011. március 30., szerda

A tortúra

Kálmánka az Angus Steak House kötelékében
(folytatásos teleregény)
3. rész
Szombat
Tekintve, hogy előző nap megkaptam az utasítást, hogy szerezzek shirt-öt, rendes munkaerőhöz méltóan elmentem a Primark-ba, ahol olcsón lehet mindenféle ruhákat vásárolni, és vásároltam olcsón. 10 fontot sem hagytam ott, vettem négy remekbe szabott ruhadarabot. Két gallérosat, és két gallérnélkülit. Pólót.
Folytattam utamat, boldogan, hogy megvan minden, ami kell, vígan buszoztam tova.
Aztán jött a hoppá, mert a Leicester Square előtt jópár megállóval megállt a busz, közölték, hogy leszállás, mindenkinek.
Túlzottan nem zavartattam magam, mert időm volt rengeteg, a buszról tudtam, hogy sűrűn jár, valamint tudtam, hogy a londoni buszsofőröknek bizony tekintélyük van: ha azt mondják, hogy a busz megáll, akkor az bizony meg van állva.
Forgalmas megálló volt az a bizonyos, sok busz jár arra, jött is a következő, utasok le. Jött a harmadik, utasok le. na itt már kezdett gyanús lenni a dolog, a következő busznál (ami épp az enyém lett volna), odamentem a felszállást-megakadályozó-emberkéhez, hogy most akkor mivan, vagy mi nem van.
Közölte, hogy demonstráció van a Trafalgar téren, le van zárva a minden.
OK, semmi idegeskedés, már úgyis a közelben voltunk, egy kis séta nem árt, idő még mindig több, mint elég.
Megindultam, odataláltam, szépen kényelmesen beértem, még volt fél órám munkakezdésig, cigiztem egyet, majd lementem az öltözőbe, ahol megérdeklődtem, hogy melyiket vegyem fel, a gallérost, vagy nélkülit, mondták, hogy jó leszek így.
Amikor startra készen ott virítottam a szép gallérosban, megjött a manager, rám nézett, majd megbeszéltük, hogy nem T-shirt-öt, hanem shirt-öt kellett volna vegyek, a póló az nem ing, úgyhogy most azonnal menjek el a Primarkba, és vegyek inget.
Na itt már kezdtem ideges lenni, öt perccel négy előtt
A legközelebbi Primark kb. fél óra sétára van.
Viszont a közelben van egy bolt, ahol van mindenféle ruhanemű, benéztem, volt minden, csak fekete hosszú ujjú ing nem (és most direkt mondták, hogy feketét kell vegyek).
Az úr a pokolban is úr, tehát a Regent Street-en elég sok ruhaboltba bementem ingért, volt is, 24.5 fontos belépőárral. Anyukájuk mindenit, nem kell ing ennyiért, szóval séta.
Igen ám, de attól még tüntetés van, ami sok emberrel jár együtt, akik nem sietnek sehova, ott demonstrálnak, ahol éppen vannak.
Úgyhogy átkapcsoltam tank-üzemmódba és húsz perc alatt megérkeztem a primark-ba ahol szintén kétezren, meg még néhányan voltak, úgyhogy most nem álltam neki visszaváltani a pólóimat, hanem gyorsan kitaláltam, hogy ingből melyik lehet a méretem (merthogy felpróbálni azt ugye nem lehet).
Némi segítséggel arra jutottam, hogy 16"-os jó lesz, úgyhogy vidáman türelmetlenkedve végigálltam a baromi hosszú sort a pénztárnál, irány vissza, tanküzemmód, stb.
A manager láttamozta az inget, majd irány a pult, Ligita őrmester szeretettel várt, majd kijelentette, hogy ha leordítja a fejemet, az nem nekem szól, csak neki ilyen a természete. Juppiééé!
A szombati nap az húzós: jönnek-mennek az emberek, vedelnek nyakló nélkül, szegény bartender meg egy pillanatra sem áll meg.
Drága őrmesterem azért megvigasztalt, hogy teljesen halott ez a szombat, alig vannak. Remek. Újfent három poharat törtem össze. Ostoba kóláspohár ezermillió darabra esik szét, ha törik. Mindegy, ezek hivatalosan is bekerülnek az "előfordul, sz*rni rá" kategóriába.
Nekem, zöldfülű bartendernek elég nagy nyüzsgés volt annak ellenére, hogy teljesen halott szombatot zártunk, dehát sajnos nem vagyok képes bal lábbal kitölteni egy nagy pohár bort, amit a hűtő hátuljából kell kivenni. Ez van.
Megvolt a zárás, szépen megtanultam, hogyan kell kávégépet tisztítani, meg rendberakni a pultot, majd indulás haza.
Nade!
Ugyebár demonstráció volt, ezért a köpésnyire lévő Trafalgar térről még húsz percet gyalogolnom kellett, hogy a lezárás miatti első működő megállóba elérjek és pont lekéssem az éjszakai buszt. Nem baj, jön a következő.
Miközben a megállóban álltam, három süldőlány szerelmet vallott, efelett érzett örömömet csak mérsékelten csillapította a felismerés, hogy kb. csak a hulladékgyűjtő tartálynak nem vallottak szerelmet, mindenki másnak igen.
És megjött a busz, felszálltam ügyesen, majd a következő megállóban le. Merthogy, mint mondottam volt, a buszvezető a busz teljhatalmú ura és parancsolója és miután túl sok ember próbált felszállni, majd a felszólítás ellenére sem szállt le az utolsó ember, hős buszvezetőnk leállította járművét és kijelentette, hogy nem megy tovább egy tapodtat se, míg az a bizonyos ember le nem száll.
Na ekkor az egész busz egy emberként felhördült. Magyarországgal ellentétben itt nem a buszvezető volt a felhördülés célpontja, hanem az a bizonyos utolsó ember. Ajtó kinyit, leszálltam, mert meguntam, majd egy perc múlva elhúzott a busz.
Érdemi csere volt, mert a következő buszon alig voltak, így még ülni is lehetett. Alig egy óra alatt hazaértem, és szundi.
Vége a harmadik résznek.

2011. március 29., kedd

Just watch, and learn!

Kálmánka az Angus Steak House kötelékében
(folytatásos teleregény)
2. rész
Péntek
Fél hatkor már ott lábatlankodtam, gyorsan körbevezettek, majd beraktak a bárpult mögé, bizonyos Ligita nevű hölgy mellé, mondván, hogy ne legyek láb alatt, csak figyeljek.
Na ebből az lett, hogy este nyolckor már vígan csapoltam a sört, tudtam a melyikitalhoz melyikpohár egy részét, meg még néhány dolgot, közben erősen figyeltem és próbáltam jegyzetelni, fejben.
Aznap este csak három poharat törtem össze, ill. az egyiket nem én, csak közreműködtem benne. De a törésben szerintem közrejátszott az is, hogy Ligita annyira jó munkásember(nő), miközben egyik kézzel sört csapol, a másik kézzel Coke-ot tölt, közben lábbal nyitja a hűtőajtót, hogy mire leteszi a sört, már be tudjon nyúlni a buborékmentes vízért.
Közben azért tőlem is megkövetelte, hogy tartsam a tempót, amihez ő röpke nyolc év alatt hozzászokott, de nekem teljesen új, azt sem tudom, hogy hol áll a fejem, kapkodok, török Mehemed egyszer látott tehenet.
Ja, az más.
Este kilenckor mondták, hogy OK, befejezhetem, menjek haza, holnap várnak négyre, vegyek magamnak shirt-öt addigra.
A hazaérkezésre nem emlékszem, de összejött, juhuuu, meg ilyesmik.
Vége a második résznek.

2011. március 28., hétfő

Can I speak with the manager, please?

Kálmánka az Angus Steak House kötelékében
(folytatásos teleregény)
1. rész
Úgy egyébként tiszta szívás volt ez a két nap, meg előtte az a bizonyos három óra, szép kifejezéssel élve:
"unpaid trial shift"
magyarra fordítva valami ilyesmi:
"pénzt nem kapsz, meglátjuk hogy dolgozol".
Kórusban: Köszönjük szépen, viszont kívánjuk. Lehet ebédelni
Szóval az úgy kezdődött, hogy a szerdai szép napon Zizivel vállvetve megindultunk a nagy londoni rengetegben és minden egyes amerikai stílusú étterembe bementünk, eladni engem rabszolgának. Nagyon sok helyen közölték velem, hogy "Nem, a manager nincs bent, de hagyd itt az önéletrajzod, és amint kilépsz az ajtón, dobjuk a szemetesbe odaadjuk neki, a kezébe aranyosan.", de a Piccadilly Square-en a TGI Fridays-nál a fiatalember közölte, hogy ugyan a manager nincs bent (ismerős szöveg), de most épp keresnek asztalhozkísérő embert (mézesmadzag), jöjjek vissza holnap.
Nosza úgy is tettem, amikor is beszéltem Őszentségével a managerrel, juhuuu!
Egy perc, huszonhét másodperc alatt hajtott el messzire, de azt legalább udvariasan csinálta.
Következő megálló a 32 méterrel (S Márton kedvéért: 104,98687664041995 láb) távolabb lévő Angus Steak House nevű vendéglátóipari objektum a Leicester Square sarkában, az első ott dolgozó emberkét megállítottam a kommersz szöveggel, miszerint "Can I speak with the manager, please?", magyar fordításban "Hol a főnököd köcsög, megcsaplak!", csak így illendően, angolosan.
Ott nagyjából a szokott dolgokat hallottam, miszerint nincs bent, bla bla bla. De legalább kérdezősködött is, hogy meddig akarok Angliában maradni, tudom-e, hogy ez pörgős hely, stb. Végül abban maradtunk, hogy amint megjön a főnök (egy-két óra), visszahívnak.
Három óra múlva visszamentem merthogy nem hívtak a csúnyák, amikor is megkaptam, immáron a managertől, hogy ok, pénteken várnak arra a bizonyos "unpaid trial shift"-re, 6 órára, legyek pontos.
folyt. köv.

2011. március 26., szombat

Csak gyorsan

annyit szeretnék közölni a Tisztelt egybegyűltekkel, hogy úgy néz ki, dolgozó ember lettem. Persze ez csak pillanatnyi állapot, 10 nap alatt kell minden pengén betanulnom.
Néhány részlet a teljesség igénye nélkül:
  • tudom, hogy mi a "pint of lager"
  • tudom, hogy hogyan különböztetjük meg a sima és a Diet Coke-ot
  • tudom, hogy hogyan kell polírozni a borospoharat
  • tudom, hogy hogyan kell sört csapolni (azt mondjuk régóta tudom)
  • gyanítom, hogy minden nap borotválkozni szívás
Mindezeket (és még nagyon sok mást) röpke három óra alatt sajátítottam el, holnap (ma) laza tíz óra ugyanebből, d.u. 4-kor kezdve.
És csak három poharat törtem el. Az arány egész jó, tekintettel lévén arra a tényre, hogy legalább négyszázat végigtaperoltam.
Kétszer.
Kálmánka álmos, elrakom aludni.

2011. március 21., hétfő

Érdeklődés hiányában

valamint fájdalmas (részletek később) alkoholfogyasztás miatt az előző bejegyzés folytatása két nappal később, azaz most következik be.
Hogyan találkoztam az angol királynővel?
2. (befejező) rész
Szóval legutóbb a palotaőrök kiképzésének fejtegetésénél hagytam abba, innen folytatva a jóég-tudja-már-mikori szép nap leírását, elindultam visszafelé, mint utólag kiderült, a Trafalgar square irányába. Végigsétáltam újfent a park mellett, és lefényképeztem a mókust, mert annyira tündérbogyó-cukiságpamacs volt a cimborájával együtt, akivel ott kergetőztek a parkban.
A következő villám-megálló 200 méterrel odébb az út túloldalán volt, ahol is lefényképeztem magamat az anyakirálynővel, nagyon szép talapzaton állt.

Könnyes búcsút vettem az anyakirálynő szobrától, megcsodáltam az út mellett álló motoros orvosok motorjait (BMW), beirányoztam azt a diadalív-szerű építményt az út végén, majd hagytam magam eltéríteni egy marha nagy, üres, négyszögletes tér által, ami úgy messziről jól nézett ki és szép épületekkel volt szegélyezve. Ha minden igaz, akkor a lovasezred múzeuma volt benne, ezeket szintén csak kívülről néztem meg, viszont az épület alatti átjáróban őrt állt egy fiatalember, kivont karddal, szálfaegyenesen, csak a szemét forgatta, amikor két vigyorgó távol-keleti hölgy jól lefényképezkedett vele.
Mindazonáltal kalapot emelek előtte, megérdemli.
Kicsit begyorsítok egyébként, mert szégyenszemre már kettőkor álmos vagyok, na.
Menet közben találtam egy lovon ülő őrbácsit is, azt is fényképezték minden irányból. Kicsit sajnáltam őket, a lovast is, meg az átjáróban álló cimboráját, meg a lovat is, hogy ki vannak rakva bohócnak.
Mert kb. tényleg azok voltak, turista-látványosság.
Újabb rövid séta, sok fénykép, szép épület, Temze.
A nagyon kezdeti terv, miszerint megnézem a London Eye-t, megvalósulni látszott.
Nem a másik partra rakták a disznók?!
Mindegy is, mert beszállni úgysem akartam, ha meg közelről nézem, akkor még akár rám is gurulhat, vagy valami hasonló szörnyűség történik.
Séta, Temze, hopp ott egy toronyóra.
Teljesen egyedül megállapítottam, hogy a Big Bent látom, tényleg big.
De emellett szép is, parlamentestül, mindenestül, el kell ismerjem.
Újabb fényképek, séta, Westminster apátság távolból való megtekintése pipa, mehetünk tovább, ismét széles úton sétálgattam, volt ott honvédelmi minisztérium is, motiváló szobrokkal, mindenfélével. Eléggé turistamágnes-kinézetű volt az egész.
Következő úti cél a Trafalgar Square volt, de erre csak akkor jöttem rá, amikor megláttam a National Gallery-t, arról meg tudtam, hogy ott van.
Útközben találtam meg a Great Scotland Yard nevű közterületet, utca formájában jelent meg előttem, valamint feltűnt jó néhány olyan stílusú vendéglő, amit úgy az angoloktól elvártam. Szigorúan ismét csak turistamágnes.
A teret körbejártam három oldalról is körbejártam, gondolkodtam egy sort, hogy mi a túrónak raknak ki egy irdatlan nagy kivetítőt, amin megy valami óra, baromira nem illik az összképbe. Később F. Gyuri barátom felhomályosított, hogy az bizony az olimpiáig hátralevő időt számolná, ha nem állt volna meg mínusz 500 napnál...
Vérciki.
Felsétáltam a National Gallery lépcsőin, beszívtam az emelkedett és szent művészet illatát, anyáztam egy sort, mert a lépcső tetejéről kifelé fényképezést nagy mértékben szabotálta az a nyomorék nem működő számláló, ami azért rengeteg energiát felemésztve, (a délutáni szürkülethez képest) vakító fehérséggel világított, a durva mindenét neki, azt.
Szóval beléptem a National Gallerybe, a legelső teremben körbesétáltam, majd angolosan távoztam, mondván, hogy erre azért egy egész napot illik szánni, különben is esteledik, nem tudom meddig van nyitva, de lesz még itt nemulass.
Ezután már csak hazatérés, mindenféle izgalmaktól mentesen, esti kávé, gazemberség, meg minden.
A következő bejegyzés, ha minden jól megy, akár holnap (alvás utáni időtartam) vége felé is létrejöhet, témája kulcsszavakban:
- 8 font
- whiskey
- lányok
- zenés-táncos mulatozás
Kellemes ébredést és szép napot mindenkinek!
Aludj jól Kálmánka.

2011. március 19., szombat

3 óra...

... lesz mindjárt, úgyhogy még bőven van idő ontani a hülyeséget, avagy
Hogyan találkoztam az angol királynővel?
Sehogy. Csak láttam őfelségét. Vagy a dublőrét.
Az úgy történt, hogy ravaszul elhatároztam, hogy elmegyek várost nézni. A megfelelő weboldalon utánanéztem, hogy hogyan jutok el a belvárosba, szendvicset készítettem, stb.
Nosza fel is vettem a különleges alkalmakra tartogatott vasár- és ünnepnapi bakancsomat, majd nekivágtam a nekivágnivalónak.
Az első átszálláskor - kis segítséggel ugyan - megtaláltam az orrom előtt lévő jegyautomatát, amire mint kiderült, nem is volt szükségem. Hosszú, izgalmakkal teli utazás következett a 29-es buszon, végignézhettem, ahogy a csinos színes bőrű afrolondoni hölgyemény táplálkozik, gondosan félrekotorva az útjába eső hagymákat, majd a maradékot a feltűnésmentesség igénye nélkül az ülés elé tette. De ez itt nem feltűnő, nagyon sokan így csinálják.
Valahol út közben arra lettem figyelmes, hogy már a nagyon sokadik gitárboltot látom, nagyon rövid távon belül.
Buszról le, visszacaplat, bambul, nyálcsorgat.
Szépek voltak, mindenféle híres és kevésbé híres gitárok, használtak, újak, 150 font, 3500 font, volt ott minden. Meg egy kakukktojás: a szaxofonbolt. És nem, nem olyan szaxofonbolt volt, hanem a hangszer.
Rövid időn belül világossá vált számomra, hogy a Sohoban járok, szimpatikus helynek tűnt: pubok, kocsmák, üzletek, egy részük a helyieknek másik részük a turistáknak.
Találtam egy térképet, majdnem olyan jót, mint amit a GeoX-ban gyártanak, csak ez London belvárosát ábrázolta, volt rajta "You are here" feliratú nagy piros pötty, meg minden. Ennek segítségével viszonylag hamar eljutottam a Piccadilly Circusra, áthaladva eközben a Leicester Square-en, jól körülnéztem világosban is, ezúttal senki nem üdvözölt cicivel, gyalázat, szégyelljék magukat mind.
Leültem a középen lévő kútnál, a tősgyökeres londoniak elnéző mosolyával figyeltem a vadul fényképező japán turistákat, fényképeztem pár százat, majd tovasétáltam.
Egy marha nagy szobornál egy feltűnően széles útnál (kb. mint az Andrássy út, csak emellett park volt) valami kezdett gyanús lenni. Túloldalt újfent találtam egy térképet és jól kiderítettem, hogy tőlem jobbra a messzi távolban ott a Buckingham palota.
Hősies erőfeszítéssel, a szendvicsemet majszolva legyűrtem azt a majdnem 10 perces laza sétát, majd lecsüccsentem egy lépcsőre, nekiálltam cigit sodorni és közben arra lettem figyelmes, hogy a piros jelzésnél áthaladó (ejnye!) turistát megállítja a cefetül kékenvillogó motorosrendőr és szemlátomást tereli hátra.
Jött a következő kékenvillogó, majd egy rendőrautó (szintén kékenvillogó), majd egy egyszerűnek tűnő fekete autó, mögötte újfent kékenvillogó járművek.
És bizony a középső fekete autóban ott ült egy szép rikító ruhában egy idős hölgy, gondolom ő volt a királynő.
Na ennyi volt a címadó sztori, lépjünk tovább.
A Buckingham palotát csak azért nem jártam körül minden oldalról, mert elég nagy, annyi időm nem volt. De sokat megtudtam a palotaőrökről, medvebunda-fejfedőt hord mind, hadtestbéli hovatartozástól függően megfelelő színű sapkadísszel. Télen jó, nyáron hehe.
Szerintem egyébként ez nagyon nem kerek. Mármint a medvebunda-sapi. Úgy volna az igazi, hogy ha a delikvens mindenáron palotaőr akar lenni, akkor bizony menjen és saját puszta kézzel(!) tegye el láb alól a macit (vagy fordítva), majd esetleg a nyúzáshoz kaphat egy bugylibicskát.
Szerintem ez így korrekt. Legalábbis a macival szemben. Mondjuk, hogy felvételi vizsga.
A kedves szülőknek meg majd megmondják, hogy
"Az Ön kisfia nem ment át a vizsgán, igen sajnáljuk, nagyon finom ez az almáspite, van még?"
Kis vargabetű: az előző bekezdésben lévő "almáspite" szót a nyelvhelyesség-ellenőrző eszköz hibásnak találta. Vagy külön írom, két szóba, vagy azt írom helyette, hogy "alváspite".
Nos én ez utóbbit választom:
Alváspite.
folyt. köv.

2011. március 13., vasárnap

Szobafogság

Hosszú.
Unalmas.
Önkéntes.
Kreatív?
Kreatív.
Önéletrajz.
Kész.
Pozíció.
Kiválogatva.
Kilenc.
Maradt.
Szociális.
Kapcsolat.
Konvergál.
Zéró.
Keveset.
Csaltam.
Kávé.
Kell!!!
Elfogyott.
...
Meglógtam.
Rágyújtok.
Visszajöttem.
Visszajöttem és épp Korn-t hallgatok. Hallod, Tökfej?
Lényegét tekintve ennyi történt a hosszú(?) hallgatás alatt.
Néhány történés ezen kívül a teljesség igénye nélkül:
Volt bevásárlás is, ennek keretén belül volt Asda, meg Marks and Spencer. Meg lesétáltam a nem messze lévő boltba, majonézt és öngyújtóbenzint vásárolni, mert kifogyott a gyújtó, meg csinos a lányka a boltban. Utólag derült ki, hogy az itteni hinduknál (tán máshol is?) az a szokás, hogy az apukától meg kell kérni a lánya kezét. Bár csinos a lányka, de ennyit nem ér...
Ezen kívül volt egy kanyar Lutonra, egy Richard nevű olasz fickó magyar feleségét, valamint kislányát hoztuk el, ehhez asszisztáltam.
Már megint 3/4 4 van és nem érzem magamban az írói vénát, de úgy kell nektek.
Ez csak egy jelzésértékű bejegyzés, hogy még vagyok. Csak álmos nem...
Ja!
Megkaptam az első keresetem, subidubidáppá! :D
Yachtot még nem ebből fogok venni, de majd megfial!
Terv alvás utánra (direkt nem reggelt írtam, mert nem az lesz):
A kiválogatott kilenc pozíciót átnézem még egyszer, majd elküldöm RC-nak, valami szép kísérőlevél keretében.
És ha ezzel megvagyok, akkor bőszen reagálok az összes reagálatlanul maradt email-re...
Továbbá, hogy az erre utaló kritikákat a továbbiakban elkerüljem, igyekszem gyakrabban ideszösszenteni és termelni az aktualitásokat. :)
Szép napot mindenkinek, nekem meg szép álmokat!